Ingyen letölthető a Microsoft mesterséges intelligenciáról szóló könyve

A Microsoft a hét közepén jelentette be, hogy ingyenesen elérhetővé tett egy, a cég munkatársai által a mesterséges intelligenciáról szóló könyvet.

Ingyen letölthető a Microsoft mesterséges intelligenciáról szóló könyve - Carbon Free ServerA “The Future Computed: Artificial Intelligence and its role in society” elsősorban nem fejlesztői szempontból tárgyalja az MI-t és annak jövőjét, hanem inkább a nagyobb képet próbálja megmutatni és azt, hogy – legalábbis a szerzők szerint – az merre fog továbbfejlődni és milyen szerephez jut majd a jövő társadalmában.

Ingyen letölthető a Microsoft mesterséges intelligenciáról szóló könyve - Carbon Free ServerPrognózisuk szerint két évtized múlva már mindenhol körül fog venni minket a mesterséges intelligencia valamely formája, ami ezen a ponton már nem csak segíteni fog tudni nekünk, de előre ki fogja találni igényeinket és vágyainkat. Az MI nem csak munkafolyamataink megszervezésében és végrehajtásában lesz segítségünkre, de magánéletünk bizonyos részleteit is rábízhatjuk majd; és persze helyettünk fogja vezetni járműveinket is.

Brad Smith, Microsoft president and chief legal officer, and Harry Shum, executive vice president of Microsoft’s Artificial Intelligence and Research group, wrote the foreword to ‘The Future Computed.’ (Microsoft Photo)Ezen kívül a szerzők szerint az MI jelentős áttöréseket és fejődést tesz majd lehetővé többek között az orvostudományok, a mezőgazdaság, valamint az oktatás és a szállítás területén is, aminek kezdeteit már napjainkban is láthatjuk.

Ugyanakkor a könyv kitér a mesterséges intelligenciák alkalmazásának és fejlesztésének etikai vonatkozásaira is, és néhány alapvetés, illetve -szabály lefektetését javasolja velük kapcsolatban.

A Microsoft az MI-t és annak jövőjét tárgyaló könyvét innen lehet ingyenesen letölteni PDF formátumban.

Forrás: prog.hu